ajánló

Megjelent a Dunántúli Harangszó 2018/2. száma!

Győr – A 2013 őszén újraindított Dunántúli Harangszót, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület újságjának 2018. nyári számát ajánlom a figyelmükbe – írta Koczor György, a lap szerkesztője és terjesztési felelőse szerkesztőségünkhöz eljuttatott ajánlójában.

Szakképzések érettségi után az evangélikus köznevelési rendszerben

A Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában működő szakképzési profillal (is) rendelkező iskolák számos lehetőséget kínálnak arra, hogy érettségi után a fiatalok szakmát szerezhessenek. A képzések államilag támogatott rendszerben zajlanak, és kollégiumi elhelyezésre is van lehetőség.

Hit, tudás és értékrend – Mi a válasz a jövő kérdéseire?

Budapest – A keresztény vállalkozókat és cégvezetőket összefogó ÉrMe Üzleti Hálózat már a 2000-es évek eleje óta szervezett tagjai számára családi összejöveteleket a késő tavaszi, kora nyári időszakban. A 2015-ös Keresztény Sziget volt az első, amikor a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével is összefogtak, és közösen hívogattak a rendezvényre. Negyedszerre rendezik meg idén a Keresztény Szigetet, amelyet 2018. május 26-án, szombaton tartanak a Margit-szigeten.

Magyarul is megjelent Helmuth David Baer könyve az evangélikus egyház kommunizmus alatti életéről

Budapest – Nemrégiben jelent meg magyarul is Helmuth David Baer Kompromisszum vagy kollaboráció – A magyar evangélikus egyház stratégiái a kommunista berendezkedés idején című könyve a Kairosz Könyvkiadó gondozásában. A szerző által vizsgált időszakban a Magyarországi Evangélikus Egyház egy ellenséges politikai rendszerrel került szembe, amely megkérdőjelezte hosszú távú létezését. Ezzel a fenyegetéssel szembesülve a magyar evangélikusok két alapvető kérdést tettek fel maguknak: „Hogyan élhetjük túl?” és „Hogyan maradhatunk meg egyháznak?” A két kérdés közötti feszültség és kölcsönhatás határozta meg az evangélikus tapasztalat morális körvonalait a magyar kommunizmusban, és formálta az evangélikus egyház kommunista államra adott válaszát.

Megjelent a Luther megmondja

Budapest – Luther 2014-ben megjelent – magyar nyelven az eddigi legbővebb kiadású – Asztali beszélgetéseinek gyűjteményéből válogattunk össze egy zsebkönyvnyi gondolatot ebben a kis kötetben.

Szavak nélkül szeretni – Film egy különös románcról

Guillermo del Toro, a gótikus horrormesék mestere ismét a rendezői székbe ült, hogy egy újabb sötét, de elbűvölő filmmel örvendeztessen meg minket. A víz érintése egy nem mindennapi szerelem történetét meséli el, és komoly esélyekkel indul az idei Oscar-díj-átadón.

Isten üzenetei édesanyáknak

Budapest – A Harmat Kiadó Isten üzenetei édesanyáknak című könyve az anyasággal kapcsolatos kérdéseket körbejárva kíván útmutatásul szolgálni: bátorítást és tanácsot meríthetünk belőle a nehéz pillanatokban, vagy ígéretként is olvashatjuk életünk boldogabb időszakaiban.

AJÁNLÓ: Csend

Budapest – Csend – Ha nem hallod a dallamot, érezd! címmel jelent meg Deborah Lytton könyve a Harmat Kiadónál.

AJÁNLÓ: Keserűből édeset

Budapest – Keserűből édeset. Istennel a kríziseken át címmel jelent meg a Harmat Kiadónál Révész Szilvia könyve.

Élet-halál kérdés – Tabudöntögető rajzfilm a Coco

A Disney és a Pixar animációs alkotásaitól egyáltalán nem idegen a családi értékek középpontba állítása. Azonban elég szokatlan, hogy egy családi filmben olyan témákat is érintenek, mint az elmúlás és a gyász feldolgozása. Új filmjük, a Coco – amely egy a mexikói folklórban mélyen gyökerező történetet mesél el – pontosan erre vállalkozik.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ajánló csatornájára